12. rész
Idegesen lépkedett felém. De, hogy egy kicsit oldjam a feszültséget, köszönésképpen a nyakába ugrottam. Sikerült megmosolyogtatnom, de még mindig éreztem valami különöset Cameronon...
- Minden rendben van? - kérdeztem, félve a választól
- Persze, mi bajom lenne? - feleletképpen egy kérdést kaptam és arc simogatást
- Csak olyan idegesnek látszol
- Öhm...Anyám... nem akart elengedni.
- Nem apukáddal laksz?
- Jaj tényleg, telefonon beszéltünk és... hogy is mondjam. Hát, nem akart elengedni. - csak néztem rá tágra nyílt szemekkel. Lehet, izgul a tali miatt és azért beszél össze vissza? - Na, de inkább hagyjuk ezt a kérdez-felelek játékot, oké?
- Jól van.
- Éhes vagy?
- Nem nagyon... - a tekintetét hirtelen rám szegezte. Láthatólag nem erre a válaszra számított. Pillantása mérges volt, mintha ezzel akart volna szuggerálni
- De azért jól esne egy kis kínai, ugye? - ebben az "ugye" szóban, akkora hangsúly volt, hogy nemet mondani rá, szabályosan szégyelltem volna...
- Jól hát. - mondtam keserves lelkesedéssel
- Szuper. Itt van egy kis kínai kifőzde nem messze. Jól el van dugva, de szerintem megtaláljuk.
Mondanom sem kell, semmi kedvem nem volt az egészhez, de Cameron kedvéért megteszem. Kb. 10 perc séta után úgy tűnt megérkeztünk. Bár "Étterem", vagy "Kínai kifőzde" feliratot sehol sem láttam. Igaza volt, tényleg jól el van rejtve. Sötét, szűk utcákon vezetett az út, oda ahol éppen egy ajtó előtt álltunk. Cameron kinyitotta az ajtót és betessékelt.
- Hölgyeké az elsőbbség. - udvariasságát egy vészjósló mosoly kísérte.
Bent nagy volt a sötétség, az orromnál tovább nem láttam semmit. Mikor beljebb értem az ajtó bevágódott mögöttem. Megfordultam, de Cameront sehol se láttam.
- Cameron! Itt vagy? Cameron! Ne szórakozz. - elkezdtem dörömbölni az ajtón - NYISD KI! CAMERON! KÉRLEK!! - fasza ma már másodjára zártak be egy szobába
Hirtelen egy ütés érte a fejemet, amitől a földre rogytam. Még eszméletemnél voltam, ezért próbáltam arrébb kúszni.
- Andy - ez volt az utolsó szó, amit fájdalmasan kinyögtem, mielőtt a támadóm, meg rúgta a fejemet, amitől elájultam
Órákkal később ébredtem csak föl. Azt hiszem, még mindig ugyan abban a helységben voltam, ezúttal megkötözve. A fejem borzalmasan fájt, mind az ütés, mind a rúgás helyén. Csak később tűnt fel, hogy egy eddig, nem viselt nyaklánc fityeg rajtam. Ekkor egy idegen lépett be, az ajtón.
- Hallom felébredtél.
~ Hallja? De, hát csöndben voltam. - gondoltam. Minél közelebb sétált hozzám az idegen, annál tisztábban láttam, hogy Cameron az.
- Igen hallom. Hallom a gondolataidat.
~ Ő is egy őrző lenne? De Andy, azt mondta, hogy mindenki csak a sajátját látja. - gúnyos kacaj hagyta el a fogvatartóm száját
- Még, hogy őrző. Az ellentéte... Egyet találhatsz - letépte a számról a szikszalagot
- Ár...Á..Árny? - bólintott - De akkor, hogy, hogy ember vagy?
- Túl sok a kérdés... - ezzel elindult felém, hogy újra betapassza a számat
- Andy úgy is eljön!
- Nyugodj meg, nem fog... Az a nyaklánc láthatatlanná tesz a számára. Szerinted ilyen ostoba lennék? Különben is. Andy egyedül van, míg velem itt van pár haverom. Ha van esze, nem jön ide és hagyja, hogy a dolgunkat végezzük.
- Mi...Milyen dolgotokat?
- Mindent a maga idejében. - letapasztotta a számat és kisétált...
~* Andy szemszöge *~
Hosszú ideje nem jött még haza Amy. Kezdek aggódni. Ez a Cameron... tuti, hogy valami nincs rendben vele. De lehet egyedül van és nem akar haza jönni miattam és amiatt amit mondtam neki. Nem akartam megbántani, nem úgy gondoltam. De már mindegy... Adok még neki 1 órát, hogy haza jöjjön, utána érte megyek. Nem akarom sokáig egyedül hagyni.
*1 órával később*
Még mindig nincs itthon... Ideje lesz hazahoznom
Próbáltam odamenni ahol Ő van, de sehol se találtam. Ez nem jelent túl jót... De, hogy tud így eltűnni? Csak egy mód van rá. De nagyon remélem, hogy nincs igazam...
Uristen *-* folyti lecciiiii *-----*
VálaszTörlés