Örökké

13. rész

~*Andy szemszöge*~

2 lehetőség van. Vagy én vagyok annyira lefáradva, hogy nincs erőm megtalálni, vagy az árnyak műveltek vele valamit. Mind kettőre van megoldás, de egyik se kitűnő terv... Ha én vagyok lefáradva, haza kéne mennem kipihenni magam, de nem téveszthetem annyi időre szem elől, a másik terv, pedig az, hogy haza megyek. Ott segítséget tudok kérni egy bizonyos személytől.

*Otthon*

Már csak meg kell találnom a kis viskót, ahol segítséget kaphatok. Pár perc kérdezősködés és útba igazítás után rátaláltam. Kívülről, olyan volt mint régen, mikor csak 5 éves voltam. Akkor voltam itt utoljára. És csak azért tévedtem ide be, mert elcsatangoltam hazulról, eltévedtem és ez a ház tűnt a legszimpatikusabbnak. Persze a boltos hazakísért, na de hagyjuk a nosztalgiát, térjünk vissza a jelenbe. Kívülről még mindig bájos kuckónak tűnt, de ahogy beléptem, elcsodálkoztam, hogy minden, mennyire megváltozott. Míg régen televolt mindenféle felszereléssel, most inkább üres és aligha van itt valami. Az eladó aki régen mosolygós volt és vidám, mára csak üres tekintettel bámul maga elé és eléggé komornak is tűnik. 
- Jónapot.
- Andy te vagy az? - remegő kézzel veszi fel a szemüvegét. Húha, jól megöregedett, ahhoz képest, hogy max 30-nak néz ki...
- Igen én vagyok.
- De rég láttalak fiacskám, miben segíthetek.
- A lány, akire vigyáznom kell. Nem találom. Gondoltam Ön segíteni tud.
- Van 1-2 holmim. Mostanában nagy a hiány a felszerelésekből... Egyre nehezebb az őrzők dolga. Mintha az árnyak napról-napra erősebbek lennének. Így sokan térnek be hozzám, ezért az eszközeim fogyóban vannak. De gyere utánam, megmutatom, hogy mivel találhatod meg... - leemelt az egyik polcról egy zöld követ. - Semmi mást nem kell vele tenned, csak jó erősen megmarkolni. Ezek után látni fogod, hogy hol van. De sietned kell... Valószínűleg az árnyak valamiféle ékszerrel tették számodra láthatatlanná. Úgy, hogy miután megnézed, hogy hol van, a lány ékszere riasztóként fog működni.
- Akkor a legfontosabb, hogy siessek, ugye?
- Amennyire csak lehet.
Megfogtam a követ, jó erősen. A szemem előtt, egy sötét helységet láttam és Amy-t ahogyan a földön ül megkötözve. Jól mondta az öreg... Egy nyakláncot viselt, ami vörösen izzani kezdett és sípolni. Gyorsan meg néztem, hogy mi van a falakon túl. A környéken ott volt Amy sulija is. Jól kifigyeltem az utcákat, hogy simán oda találjak. A követ vissza adtam az öregnek.
- Köszönöm! - ezzel el is tűntem
- Sok sikert Andy... sok sikert...

~*Amy szemszöge*~

A nyakamban lévő nyaklánc hirtelen nagy, vörös fénnyel kezdett világítani és fülsüketítő hangon "vinnyogott". Pár másodperc sem kellett Cameron és a haverjai berontottak hozzám.
- Azonnal vigyétek el máshova! - üvöltött rá a többire
Felkaptak és kirohantak. Nem értettem miért, de Cameron ott maradt egyedül.

~*Andy szemszöge*~

Mire oda értem Amy sehol se volt... A hátam mögül az a Cameron vagy ki, lépett elő.
- Csak nem a lányt keresed? - kérdezte
- Hol van te féreg!? Itt öllek meg, ha nem mondod meg azonnal!
- Te ölsz meg engem? Ugyan kérlek... Vigyázni sem tudtál rá, most meg itt fenyegetőzöl.
- Hol van? - löktem föl, kissé idegesen. Semmi választ nem kaptam rá, ezért kirohantam az épületből. A távolban láttam, ahogyan 2 hapsi rángat egy lányt. Fel ismertem. Amy az. Egy romos, félig hiányos házba tartottak. Olyan gyorsan futottam utánuk amennyire csak lehetett. Miután be értem a házba, ahol nekik is lenniük kellett, nem láttam őket sehol. - AMY! HOL VAGY?! - választ nem kaptam, azonban Cameron és a 2 idegen a semmiből rám támadtak.  
- Nos... Andy. Akkor végül ki öl meg kit? - sejtelmes hangneme kacagásba torkollott.
- Andy... - nyöszörgést hallottam a ház egyik szobájából
~ Amy. - gondoltam, majd futni kezdtem a hang felé. Dolgomat az árnyak nehezítették

~*Amy szemszöge*~

Ismét egy szobában feküdtem, erőtlenül. A fejem borzalmasan hasogatott. Melegséget éreztem a halántékomon. Aztán megláttam, hogy ömlik a vér a fejemből. Tudtam, hogy Andy a közelben van, ezért hivogatni kezdtem. Kintről dulakodás moraját hallottam. Körülöttem minden homályos volt. Láttam, ahogyan rohan felém valaki. Gondoltam, hogy Andy az. A karjaiban tartott, s úgy rohant velem tovább. Mintha már is jobb lett volna minden. De mikor a fejemet mögénk fordítottam, láttam, hogy 3 idegen követ minket. Ezúttal Cameron és a többiek az Árny külsejüket öltötték föl. Rettenetesen féltem tőlük, de tudtam, ha Andy itt van, akkor minden rendbe lesz. Ezután, a gondolatom után, kiejtett a karjai közül és mind ketten a földön hevertünk. Andy feltápászkodott, de nekem nem volt hozzá elég erőm. A homály a szemem elől elillant, mindent tisztán láttam. 3 az 1 ellen harcoltak. Andy sokáig sikeresen ellenállni tudott nekik, de idővel, egyre többet kényszerült a földre. Egy hatalmas ordítás csapta meg a fülemet. Azt hittem Cameron az, de mint kiderült nem ő adta ki ezt a hangot. Andy minden erejét beleadva, rám nézett és ennyit mondott:
- Mostantól minden rendben lesz...
Halkan szinte már suttogva hagyták el a szavak a száját. Lehet ezután jobb lett volna ha nem nézem végig... Az árnyak végeztek vele, de itt még nem volt vége semminek. Láttam, ahogyan megölik őt, s mindent elborított a szikrázó fény. Körülöttünk, hatalmas területen végigsöpört a fény. És mivel vakítóan világos volt, a sötét árnyakkal ez végzett. Ezután én is eszméletemet vesztettem. Másnap reggel egy kórteremben ébredtem. Felültem és azon gondolkoztam, hogy ez valóban megtörtént-e. De rá eszméltem, hogy igen. Zokogni kezdtem, arcomat tenyereimbe temettem. A szüleim léptek be a szobába, miután hallották kétségbe esett sírásomat. Nem értették, hogy miért vagyok elkeseredve, de minden esetre megakartak vigasztalni. Pár napig még bent tartottak, amíg teljesen fel nem épültem. Minden nap sírok, magamat okolom a történtek miatt. Gondolkoztam már az öngyilkosságon is. De mire oda jutottam lebeszéltem róla magam. "Ha most megölöm magam, akkor Andy teljesen feleslegesen áldozta fel az életét". Ezek után mindig elkeseredek és újra sírni kezdek.

* Öt évvel később *

Furcsa módon, az osztály társaim soha többet nem piszkáltak. Sőt. Az utcán se szólt be már öt éve senki. Az életem mára szinte szorongás mentes. Igaz, 2 éven keresztül mindennap kitört belőlem az a borzalmas érzés, ami sírásra késztetett. Aztán szép lassan beletörődtem. Azon a napon, nem tudom mi történt de minden teljesen megváltozott. Ha az osztályban Cameronról kérdezek valamit, mind azt mondják "Ki az a Cameron?". Senki nem tud a létezéséről. Csak én. Továbbá, már mindent tudok erről az Őrangyal témáról. Ugyanis meg kaptam az ehhez járó tudást is.
Cameronról azért felejtkezett meg mindenki, mert egy árny volt. Nem e világi lény, s halála után a kívülállók emlékezetéből örökre törlődik. Az a fény, ami végzett vele/velük, azzal csak nagyon kevés Őrző rendelkezik. Mondhatni, hogy csak a kiválasztottak. 
"Mostantól minden rendben lesz" Andy utolsó szavai... Tudta, hogy ha megölik, akkor nem csak Ő hal meg, hanem a körülötte lévő árnyak is. Szóval Cameron soha többet nem fog tudni bántani, sőt más árnyak se! Mivel mindenkinek csak 1 árnnyal kell szembenéznie élete során. És akivel nekem kellett az már meghalt.
Azt hiszem ezek a legfontosabb kérdések amiről tudnotok kell.

* Néhány hónappal később *

Egy rohadt hideg téli este van. Úgy, hogy elmentem lezuhanyozni. Mikor kikecmeregtem a forró zuhany alól, akkor a tükörhöz vezetett az út. A pára miatt nem láttam semmit, ezért a kezemet már emeltem, hogy letöröljem. Hozzá se értem, de már törlődött is le. Várjunk... Ez nem...
Hatalmasra nyílt szemekkel figyeltem a tükröt. Először csak betűk jelentek meg rajta, majd szavak és a szavakból értelmes mondat lett. Ez állt a tükrön:

 Örökké vigyázni fogok rád!
                       -Andy

Hogy az örömtől, vagy a bánattól könnyeztem be, azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy  Andy örökké Az Én Őrangyalom ♥