Egy nap, a semmi közepén

5. rész

Körbenéztem, de sehol se láttam. Vállat vonva lemerészkedtem, az immár gyilkos lépcsőn. Mindenféle elhalálozás nélkül lejutottam róla. A fejemet vakarászva még mindig azon gondolkoztam, hogy, hogy a fenébe termett a hátam mögött és kapott el? Habár már nem lepődök meg semmin. Sőt... ez mára már természetes. A fürdőszoba ajtót kinyitva egy, igen hideg szellő csapott meg. Nos a következő kérdésem csak annyi lenne. Hogy a francba kerül egy zárt helységbe szellő? 
- A picsába... Elkezdődött. - szólalt meg mögülem az én "hősöm", aki pár perccel ezelőtt akadályozott meg egy lépcsőröl való lebukfencezést, most meg a szívrohamot hozza rám, az ide-oda teleportálgatásával. Meg is rezzentem az ijedtségtől. Normál esetben kiröhög, ha sikerül a frászt hoznia rám (már amennyiben normális, ha egy szellem vagy mi, kiröhög és én azt hallom...) De most, csak nézte a plafont, a falakat és kb. minden tárgyat körbe szemlélt.
- Mi? Mi kezdődött el? - suttogtam
- Ezentúl nem igen téveszthetlek szem elől. Úgy, hogy ami azt illeti,  a nap 24 órájában melletted leszek és vigyázok rád.
- Vigyázni? Ugyan minek? - az arca hirtelen vészjóslóvá vált,  majd eltűnt. - Ennyit a napi 24 órás őrségről...
Egy gyors zuhanyzás után Andy az ajtó előtt várt már rám. 
- Szólj a szüleidnek, hogy ma korán eljössz itthonról és csak későn érsz haza.
- És ha megkérdezik hova megyek?
- Nem fogják
- Honnan tu...
- Csak menj oda és szólj nekik! - vágott közbe, kissé bunkó hangnemben
Így is tettem. Nem sokat kérdezősködtem Andy-től, tudtam, vagy is inkább csak gondoltam, hogy komoly dolog miatt kért meg erre.
Kis keresgélés után meg is találtam anyámat.
- Anya. El kell mennem, majd este fele jövök.
- Rendben, de hova mész? - ennél a kérdésnél kicsit lefagytam, nem tudtam, hogy mit is kéne rá válaszolni, elvégre még sem mondhatom, hogy a szellem haverommal elmegyek, még én sem tudom hova... De szerencsémre Andy elintézte nekem. Egy hatalmas csörrenés hallatszott a hátsó udvar felől. A szüleim riadtan rohantak, hogy megnézzék, én addig kiosontam a bejárati ajtón.
- Telefont se vigyél. - szólt Andy. A zsebemből kikaptam a telóm és ledobtam a kanapéra. 
A kapun kisétálva, megragadta a karom és elkezdett futni mire én is. Befordultunk egy sarkon. Még nem lehettünk olyan messze az otthonomtól, mikor vissza néztem de sehol se láttam. Mintha csak elnyelte volna a föld. Mit sem törődve ezzel, futottam Andy után. Furcsálltam, hogy ilyen gyorsan és sokáig futok/futunk. Hova sietünk ennyire? Fordult meg a kérdés a fejembe.
- Meglátod - nézett rám,  a fejét felém fordítva, majd elmosolyodott. 
Pár perc múlva meg is érkeztünk, egy elhagyatottnak tűnt rétre. Nem, ez nem egy filmbe illő szemet gyönyörködtető tisztás volt. Itt a fű (már amennyi volt) kopár és kiszáradt állapotban haldokolt talpunk alatt. Az eget is sötét felhők burkolták be, ami meg akadályozta, hogy egy kis fényt kapjon bármi is. Mind két oldalon sűrű erdő, kopasz fái sorakoztak, s előttem kilométerekig a semmi tárulkozott elénk. Hátborzongató hely volt, bár meg volt a maga varázsa is. Enyhe füst szag terjengett a levegőben, amiből arra következtettem, hogy ez a hely régen, biztosan élettel teli lehetett, de aztán jött valamiféle tűz és ezt művelte. Andy még mindig szorosan markolta a kézfejem. Már- már fájdalmasan. Felszisszentem egy pillanatra.
- Oh, ne haragudj, csak másra figyeltem. - ezzel fogása gyengédebbé vált. Pár perc séta után, helyet foglaltunk a semmi közepén. - Még mindig félsz tőlem? - törte meg a csendet.
- Nem hívnám félelemnek. Inkább úgy mondanám, hogy vannak még fenntartásaim felőled. De neked ezt nem tudni kéne? Mr. gondolatolvasó. - arcán megjelent egy széles mosoly.
- Ez... Ez nem teljesen gondolatolvasás. Attól kicsit bonyolultabb dolog. 
- Lehet valami ennél is bonyolultabb? 
- Ígérem egyszer megérted. De a kérdésedre vissza térve. Tudnom kéne, ha már gondolkoztál volna rajta. Csak ez még nem fordult meg a buksidban, - bökött a homlokomra -  ezért a válasz nekem is ismeretlen
- Szóval te mindent hallasz amiről éppen gondolkozok?
- Igen, egyszerűen megfogalmazva, hallom.
- Reggel miért mondtad, hogy "Elkezdődött"? Mi kezdődött el?
- Az amiért itt vagyok. Szóval ha jót akarsz magadnak, ne nehezítsd a dolgom.
- Ezt vegyem fenyegetésnek?
- Dehogy. Nem annak szántam, csak, hagyd, hogy azt tegyek amit akarok.
- Azt amit akarsz? De ugye nem fogsz hülyeséget csinálni?
- Csak ha szükséges.
- Meglepően kedves vagy most.
- Legyek bunkó?
- Légyszi... Kellett ezt mondanom.
- Bocs, csak feszült vagyok.
- Akkor meg minek hoztál ide?
- Tényleg, jó, hogy szólsz. Tovább kéne mennünk. De útközben mesélek neked erről az egészről.