2. rész
Reggel egy hűvös fuvallatra ébredtem. A takaróm a szobám másik felébe került, a földre, sőt az ablakom is tárva-nyitva mondott nekem reggeli köszöntőt. Dideregve kászálódtam ki az ágyamból, s futottam az ablakhoz, hogy becsukjam. Egy pillanatra, végig pásztáztam a tájat szemeimmel, hátha meglátom azt az idegent, akit többször is szem elől tévesztettem tegnap. Egy szál pizsamába lecammogtam a konyhába, ahol anya már készítette is a reggeli finomságokat. Leginkább a kávé ínycsiklandozó illata csapta meg az orrom. Esküszöm az én anyám csinálja a világ legfinomabb kávéját. Az utcánkban lévő kis büfé eladója is kölcsön kérte a kávé receptjét. Persze anya válasza csak ennyi volt: "A recept különleges hozzávalója a szeretetem". Kissé nyálas szöveg, de talán ezzel lehet a legjobban lekoptatni az embereket, ha erről kérdeznek.
- Jóreggelt anya! - csoszogtam oda, majd nyomtam az arcára egy puszit.
- Jóreggelt édesem. Mindjárt kész a kávé és a reggeli. - amint ez elhallatszott a gyomrom korgott egy hatalmasat.
- Hú az jó lesz. - ütögettem meg a hasam.
- Mára van egy kis programunk. Egy régi barátnőm meghívott minket vacsorára egy étterembe. Este fél hétkor indulunk és bent találkozunk velük.
- Találkoztam már velük ezelőtt?
- Igen. Azt hiszem mikor 3 éves voltál. Biztos nem emlékszel már rájuk. Na de megyek szólok a fiúknak, hogy jöjjenek le reggelizni. - ezzel el is ment.
Én addig helyet foglaltam. Kis idő múlva már mindenki az asztalnál habzsolt. Miután jól laktam, elindultam a szobám felé.
- Köszönöm finom volt!
- Egészségedre Amy. - szólalt meg kórusban apa és anya.
A szobámba felérve félve néztem rá a naptáramra. "Már csak 3 nap a pokolig" gondoltam. Utálok iskolába járni. Sokan csúfolódnak rajtam a suliban. Még a nálam kisebbeknek is hatalmas pofájuk van velem szembe, bár őket még elintézem, de a nagyobbakkal nincs mit tenni... Jó tanuló vagyok, leginkább 4-eseim vannak, de emiatt is basztatnak, a "stréber" jelzővel. A tanárok haragját akarom kiküszöbölni a jó jegyeimmel, ami valakinél sikerül, valakinél pedig így is úgy is az "utolsó padsorban ülő, metál fan, piercinges emo izé" leszek. Hát igen... felelésre így hívott ki a töri tanár. Önmagában is megalázó volt, nem, hogy úgy, ha a többiek szarrá röhögték magukat rajta. Nem mintha olyan vicces lett volna, a többség csak erőltette a nevetést és imitálta, hogy majd megfullad tőle. Gondolataimból felébredve, elindultam fogat mosni és lefürödni. Mind végig le voltam törve a suli miatt, így hát elmentem az erdőbe élvezni a magányt a szünet utolsó napjaiban. Leültem a szokásos fa tövében, majd a térdemet felhúztam a mellkasomhoz és ráhajtottam a fejemet. 5 perce lehettem ebben a pózban mikor lépéseket hallottam, tőlem nem messze. Filóztam rajta, hogy meg keressem a dolgot ami a hangot csinálja, vagy csak ücsörögjek itt egy helyben. Úgy döntöttem, megnézem mi lehet a zaj okozója. Előfordulhat, hogy az a fiú tévedt erre megint. Feltápászkodtam a földről, majd neki indultam. Éreztem, hogy egyre közelebb van. Már csak pár lépésnyire lehet tőlem. Túl sokat nem láttam abból ami előttem van, mert ez egy rohadt sűrű erdő. Már az is az volt ahol az imént pihentem, de itt... Ez rosszabb mint egy átláthatatlan ködfelhő. Éreztem már csak egy karnyújtásnyira van tőlem, de a telefonom hirtelen zajától semmivé lett. Ezt a vacak mobilt is legszívesebben a földhöz vágtam volna... Miért pont most? De ha már elijesztette a valamit, amit elakartam kapni, akkor már fölveszem... Apa hívott aggodalmasan. Azt mondta még sok dolgunk van fél hétig, szóval haza kéne mennem. Jólvan. Haza mennék én, ha tudnám hol vagyok! Szerencsére ügyes famászó vagyok, így hát nem jelentett gondot fölmászni egyre és körbenézni róla, hogy merre is induljak. Ezzel meg is vagyok. El is indultam a megfelelő irányba. Most már csak azt nem értem, hogy 2 perc alatt, normál tempóval, hogy kerültem kb 1 órányi sétára a háztól? Nagy nehezen haza értem,a szüleim tiszta idegek voltak, hogy mennyi ideig tartott hazatalálnom. Ők már megebédeltek, de nekem nincs rá időm... El kellett mennünk vásárolni egy jó adag húst, amit az esti étterem kertjében meggrillezhetünk. Anya rám bízta, hogy hozzak magamnak olyat amilyet szeretnék. El is indultam a húsos részleghez. Bacont, májat kerestem. Egy ideje nézegettem a kínálatot, mikor valaki nekem jött jobb oldalról. Az illető sikeresen kivert minden csomagot a kezemből. Lehajoltam, hogy felvegyem, mire egyszerre fogtuk meg.
- Oh, sajnálom. Had segítsek felvenni. - szólalt meg egy mély férfi hang. Ez a hang pedig felborogatómé volt.
Csak akkor láttam meg ki volt ő, mikor a kezembe nyomta a húsokat és elsétált. Lábaim a földbe gyökereztek. Pár másodperc után magamhoz tértem és elindultam megköszönni, de addigra ismét köddé vált. A bolt nem elég nagy ahhoz, hogy így eltűnjön bent valaki... Benéztem a környék összes sorába de sehol sem volt. De erre a 2 másodpercre, míg átadta a leesett cuccokat, addig volt időm szemügyre venni. Gyönyörű kék szemei vannak. A hajában, fönt, van egy szőkés színű folt, a maradék pedig fekete, enyhén feltupírozott, kócos, de még is tökéletes haj. A múltkorihoz hasonlóan, most is talpig feketében volt. Csak nem egy rokonlélek? Mindenesetre szimpatikusnak tűnik. De még is ki ő? Egyszer feltűnik, majd hirtelen elnyeli a föld...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése