Végre itthon

1. rész

A repülőm éppen landolt, mikor már iszonyatos honvágyat éreztem. Na meg nyűgös is voltam a sok bunkó utas miatt. Nem elég, hogy órákig egy helyben kell ülnöm, még viseljem el, ahogyan a körülöttem lévő emberek mind megbolondulnak. A hátam mögött hármas ikrek rugdosták az ülésemet, a mellettem ülő öregember, meg panaszkodik, hogy nem tud elaludni, ha az ablak redőnyt felhúzom és attól se, ha fülhallgatón egy kicsi hangot is adok a zenére. Természetesen akadnak olyan emberek,akik tőlem kérnek útbaigazítást és nem a stewardess-ektől... És, hogy még logikusabb legyen, nem is az én nyelvemen kérdezi. Egy szóval, nagyon jó lesz végre otthon lenni. Pár perc múlva le is szálltunk. Egy kis időbe telt, míg a csomagjaimat meg találtam a futószalagon, s közben a kislábujjamat ki is lapította egy kedves úriember, aki rá ejtette a 20 kilós bőröndjét, naná. hogy rá se hederített, ment tovább, mintha ez tök természetes lenne. De mindegy, már megszoktam. Az eszem azon járt, hogy nemsokára otthon lehetek. A reptér előcsarnokában, már anyuék vártak rám. A szüleim és a féltesóm, Tim.
- Aranyom, végre, hogy itthon vagy, már nagyon hiányoztál. - ugrott a nyakamba anyám.
- Nyugi már! Nem egy évre mentem el. Csak pár hétre. - mosolyogtam rá és viszonoztam ölelését.
- Szervusz Amy. - köszönt a mostoha apám. Tőle van a féltesóm is, Tim. Ahhoz képest, hogy csak mostoha szülőm, nagyon jó fej.
- Szia. - adtam az arcára egy puszit.
-Helló Tim! Gyere had adjak egy hatalmas puszit.
-Fúj, te lány vagy. Nem akarom, hogy megpuszilj! - erre mindannyian elnevettük magunkat.
De Tim még csak 6 éves, úgy, hogy neki ezt is elnézem. A kocsiban haza fele egymás mellett ültünk és ott már kaptam egy jó nagy nyálas puszit a karomra. Ő csak vadul mosolygott rám, én pedig meg borzoltam azt a sűrű barna haját. Fél órás kocsikázás után végre megérkeztünk. Anya feszült volt és minden áron, azt akarta, hogy én menjek be az ajtón elsőnek. Tim száját, apa fogta le, mondván ki ne kotyogja.
- Mit nem kotyogjon ki? - kérdeztem érdeklődően. De valahogy sejtettem, miről van szó.
Az ajtón belépve csak a nagy sötétség fogadott, de pár másodperc múlva a villanyok feloldódtak és szembesültem a meglepetésemmel. A szoba közepén lévő csillárra egy gondosan elhelyezett felirat volt. "Boldog 17. Születésnapot!". A családtagjaim a bútorok mögül ugrottak elő, kiabálva/énekelve a szülinapi dalt. A mamám álmaim tortájával sétált ki a konyhából, be a nappaliba, ahol tátott szájjal figyeltem az eseményeket. Mindenki helyet foglalt a torta evéshez. 
- Az első szelet az ünnepelté. - nyújtott át egy torta darabot Lis mama. 
Szépen lassan mindenki meg kapta a neki járó falatot. Kibontottam az ajándékaimat is, bár többségében pénzt kaptam. A szüleim ajándéka egy koncert jegy volt. Azt hiszem ennek az ajándéknak örültem a legjobban. Igaz, az idősebb rokonaim nem nézték jó szemmel, hogy ezt kaptam, hisz szerintük így is elvadultam, nem kell nekem még koncert jegyet venni. Ezzel nem igazán értek egyet és különben is, biztos ők is csináltak fiatal korukban olyat, amire most nem lennének büszkék. Hosszas beszélgetés után a vendégsereg haza párolgott. Segítettem anyának elpakolni amit maguk után hagytak. Elmosogattam és kivittem a szemetet míg ő rendet tett. Kifele menet észre vettem egy fiatal srácot a házunk előtti padon ücsörögni. Hosszú fekete haja volt, fekete nadrágban és bőr kabátban, egy kiló övvel a dereka körül. Nem igazán értettem, mit keres ott szakadó esőben. Igaz én is szeretek olyankor sétálgatni az utcán, de ő csak ott ült egyedül és meredten bámult maga elé. Mikor vissza értem a házba, kinéztem az ablakon. Akkorra már sehol sem volt. Furcsálltam a dolgot, de nem törődtem vele. Lehet csak elrohant valahova. Apa és anya odahívtak magukhoz beszélgetni a nyaralásomról (ugyanis nyári szünet van). 
- Na és milyen volt Franciaországban lenni? 
- Nagyon király volt. Samantha ( a barátnőm, aki 2 éve elköltözött Franciaországba) megmutatta nekem az egész várost. Egyik este elmentünk megnézni a kivilágított Eiffel tornyot. Gyönyörű volt. Vagy 1000 képet csináltam róla. Több nevezetességet is megnéztünk, de ez volt a legjobb. Szinte mindennap elmentünk valahova, az utolsó hét kivételével. Akkor leginkább csak otthon voltunk. Szerettünk volna együtt lenni és pihenni. 
- Örülök, hogy élvezted. - mondta anya, majd felgyalogoltam a szobámba. 
Bele néztem a naptáramba. Már csak 4 nap Szeptember 1-ig... Olyan hamar eltelt ez a nyár. 7 óra körül elmentem lezuhanyozni és egy "Jó éjt" kíséretében elköszöntem mindenkitől. Megágyaztam magamnak, majd beültem a meleg ágyba és amíg el nem kezdett alkonyodni odakint, addig a TV-t néztem. Elsétáltam az ablakomhoz, majd a kinyitottam és leültem a párkányra. Imádom a tájat, amire néz az ablakom. A távolban hegyek és egészen onnantól a házunkig sűrű erdő éli csendes életét. Ha egyedül akarok lenni, mindig oda megyek. Mindig ugyanannál a hatalmas fa tövénél szoktam üldögélni. Megnyugtató a csönd ami ott van és a látvány is varázslatos. Már egy ideje figyeltem a tájat, mire megláttam azt a srácot, akit a ház előtt a padon. Szerencsétlenségemre, pont akkor jött rám a tüsszöghetnék... Mire visszanéztem, eltűnt. Nem értettem, hogy, hogy a fenébe tud valaki így eltűnni. És ma már másodjára csinálta. Inkább vissza másztam a szobámba és lefeküdtem aludni. Lehet csak a fáradtság szórakozik velem.