Nagyon idegesítő...

4. rész

~Így is úgy is látni fog? Mit jelentsen ez?
- Jól tudod te azt - szólt a szobán kívülről egy kacaj kiséretében
- Befejeznéd a gondolataimban való kutakodást!? - ekkor benyitott anyám
- Amy. Nyugodtan oda jöhetsz hozzám, ha beszélgetni szeretnél, de ne magadban, egyes egyedül a szobádban.
- Én nem magamban... Ahj mindegy semmi...
- Jólvan, de azért szólj, ha szeretnél.
Andy, anyám mögött majd megszakadt a röhögéstől.
~Nem vicces...
- Nem? Szépségem, látnod kellett volna milyen fejet vágtál mikor benyitott. - szólalt meg ismét a szobámból, az ágyamon heverészve.
- Megvárhatnád, míg a pólómat is felveszem... - mondtam, immár suttogva
- Minek várjak? Tudom mi van alatta.
Szikrázó tekintettel néztem őt, míg Andy csillogó kék szemeivel ártatlanul pislogott rám. Extra cuki volt, gondoltam.
- Ugye milyen ellenállhatatlan vagyok? - ragadta meg a karomat, majd berántott maga mellé az ágyamba.
Azonnal kipattantam mellőle, majd kirohantam a szobámból, egyenesen az erdőbe.
- Végre egyedül...- sóhajtottam föl.
- Nem kéne egyedül lenned a sötétben, egy erdő mélyén.
- Már megint te? Mit akarsz tőlem? Ezentúl mindig a nyakamban fogsz lihegni??
- Igen. Már mondtam. És azt hiszem a válasz erre is igen.
Ekkor ledobtam magam a földre és csak ültem egy helyben. Nem reagáltam semmire, bármit is csinált körülöttem. Elég régóta ülhettem ott, mikor úgy tűnt Andy türelme kezd véges lenni.
- Egész este itt fogunk tespedni? - kérdezte mérgesen, de nem válaszoltam. - Amy! Megsértődött... Remek. Na de mondtam már, hogy ilyenkor még vonzóbb vagy?
Le ült mellém és végigsimította az arcom. Csak elrántottam a fejem, de szóra még mindig nem méltattam. Meguntam, így hát haza sétáltam, persze ő végig mellettem volt. Az arcomat pásztázta tekintetével, arra várva, hogy a szemeibe pillantsak. De nem tettem. Csak csak bambán néztem magam elé és kissé duzzogva gyalogoltam haza fele. A szobámba érve átvettem a ruhámat pizsire, ő végig ott volt bent, de nem vettem róla tudomást. Elhatároztam, úgy teszek mintha itt se lenne. Tehet vagy mondhat bármit... Átöltözés után bedőltem az ágyba és próbáltam elaludni, de nem bírtam. Végig rajta gondolkoztam.
- Amy, ugye tudod, hogy hallom amit gondolsz? - hihetetlenül idegesített, így hát beraktam a fülhallgatót a fülembe és eltereltem vele a gondolataimat. Egy kis idő múlva el is aludtam, de végig Andy szuszogását éreztem a hátamon.
Reggel egyedül ébredtem. Túlságosan is szarkedvem volt, ahhoz, hogy a hiánya örömet okozzon. Ismét félve néztem a naptárra... már csak 2 nap suliig. Remélem Andy ott is basztatni fog egész álló nap. Erre a gondolatomra megjelent a szoba közepén.
- Látom még mindig nem vágod, hogy miért vagyok itt. - már nem bírtam ki, hogy ne mondjak semmit...
- Napok óta követsz, nem mondod meg, hogy miért vagy itt, azt se tudom ki és mi vagy. A neveden kívül kibaszottul nem tudok rólad semmit. Most is csak mosolyogsz, ahelyett, hogy válaszolnál is arra a több millió kérdésemre, ami a fejemben kavarog már napok óta.
- Hogy ne mosolyognék, mikor ilyen dögös vagy? Jól áll ha ideges vagy. - suttogta a fülembe, majd beleharapott egyet az alsó ajkába, s közben szorosan a karjai között tartott, amiből kirángattam magam.
Leindultam a fürdőszobába, de közben Andy-n tartottam a szemem. Persze Tim a lépcsőn hagyta az egyik kisautóját, amire én sikeresen ráléptem. Megcsúsztam rajta, de Ő hátulról megragadott, s nem engedte, hogy leessek. Míg Ő karjaiban tartott, én fölpillantottam rá. Hosszú másodperceken keresztül, csak a szemei kékségébe tudtam nézni. Elvesztem bennük. Máskor is láttam már kék szemeket, de az övé más volt. Egy jó ideje fürkésztem, mikor kezdtem kínosnak érezni a szituációt, de valamiért nem tudtam másfele nézni. Mintha fogva tartotta volna a tekintetem. Ekkor Ő elmosolyodott, felállított,majd eltűnt.